Távol-keleti Intézet

Távol-keleti Intézet
Eötvös Loránd Tudományegyetem

vissza az Alapszak (BA) tanegységlistához

Ókori és keleti nyelvek és írások 1. (OKE-111)

az előadássorozat vezetője: dr. Zólyomi Gábor habilitált egyetemi docens


Az előadássorozatban részt vesznek: az Orientalisztikai Intézet és az Ókortudományi Intézet oktatói

A tantárgy leírása:
A tantárgy célja, hogy a hallgató átfogó és alapos ismereteket szerezzen az ókori és keleti filológia képzési ág keretén belül oktatott nyelvekről és írásrendszerekről. A hallgató megismeri a nyelvek legfontosabb tipológiai sajátosságait, földrajzi elhelyezkedésüket, nyelvtörténetük lényeges elemeit, a nyelvcsaládokat, valamint a képzési ág nyelveinek lejegyzéséhez használt írásrendszerek történetét és jellegzetességeiket.
A kétféléves előadássorozat célja továbbá, hogy bemutassa a „láthatóvá tett kollektív emlékezet”, vagyis a jelek, szimbólumok s mindenekelőtt az írás szerepét a korai államok kialakulásában, föltárja az írás, emlékezés és etnikai, közösségi önazonosság kölcsönviszonyát.
Az 1. félévben az ókori nyelveket és írásokat mutatjuk be.
A tantárgy jellege:
Az előadás látogatásköteles. A számonkérés írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban.

Az előadások előadói és várható tematikája:
Kalla Gábor: Az írás kialakulása és az írásbeliség társadalmi hatásai
Zólyomi Gábor: Bevezetés, nyelvészeti alapfogalmak
Zólyomi Gábor: A sumer nyelv és írás
Irsay-Nagy Balázs: Az egyiptomi és kopt nyelv és írás
Zólyomi Gábor: A sémi nyelvcsalád
Irsay-Nagy Balázs: Ókori afrikai nyelvek és „kis” ékírásos nyelvek
Zólyomi Gábor: Az akkád nyelv és írás
Koltai Kornélia: Az észak-nyugati sémi nyelvek, a héber és arámi nyelv és írásaik
Koltai Kornélia: Az észak-nyugati sémi nyelvek, a héber és arámi nyelv és írásaik
Ittzés Máté: Az indoeurópai nyelvcsalád
Dezső Csaba: A szanszkrit nyelv és írás
Jeremiás Éva: Az iráni nyelvek és írásaik
Jeremiás Éva: Az iráni nyelvek és írásaik

Tankönyv:
Zólyomi Gábor (főszerk.) 2006. Ókori és keleti nyelvek és írások. (Oktatási segédanyag). Budapest. /Antiqua et orientalia./

Ajánlott olvasmányok:
Assmann, Jan 1999. A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magas kultúrákban. Budapest, Atlantisz.
Bennett, Patrick R. 1998. Comparative Semitic Linguistics. A Manual. Winona Lake, Indiana, Eisenbrauns.
Bynon, Theodora 1997. Történeti nyelvészet. Budapest, Osiris Kiadó.
Crystal, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Budapest, Osiris Kiadó.
Donald, Merlin 2001. Az emberi gondolkodás eredete. Budapest, Osiris Kiadó.
Daniels, Peter D.–William Bright (eds.) 1996. The World's Writing Systems. New York–Oxford, Oxford University Press.
Coulmas, Florian 2002. Writing Systems: An Introduction to Their Linguistic Analysis, Cambridge, Cambridge University Press, Cambridge 2002.
Fodor, István 1999. A világ nyelvei. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Kenesei István 2004 (szerk.). A nyelv és a nyelvek. 5. jav. és bőv. kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó. [letölthető pdf formátumban a következő címről: http://www.nytud.hu/nyelv_es_nyelvek/]
Streck, Michael (Hrsg.) 2006. Sprachen des Alten Orients. 2., überarb. Auflage. Darmstadt, Wissenschaftliche Buchgesellschaft.
Woodward, Roger D. (ed.) 2004. The Cambridge Encyclopedia of the World's Ancient Languages. Cambridge, Cambridge University Press, Cambridge.



vissza az oldal tetejére


Készítette: Webkincstár