Távol-keleti Intézet

Távol-keleti Intézet
Eötvös Loránd Tudományegyetem

vissza az Alapszak (BA) tanegységlistához

Szöveg- és kiadványszerkesztési alapismeretek (XIN-121)

tanár: Földváry Miklós egyetemi tanársegéd


A tantárgy leírása:
A tantárgy célja, 1) hogy a bölcsészhallgatókban kialakítsa az írott anyagok áttekinthető és esztétikus megszerkesztésére való igényt, illetve ellássa őket a szükséges tördelői ismeretekkel; 2) hogy bemutassa és a gyakorlatban is alkalmazhatóvá tegye a magyar nyelven írt, kinyomtatásra szánt szövegekkel szemben támasztott írásképi kívánalmakat. Az átlagos fölhasználók szokásit és lehetőségeit tekintve a kurzus nagyrészt megmarad a Word for Windows szövegszerkesztő program biztosította technikai keretek között, de törekszik egyrészt a szokásosat messze meghaladó szinten kihasználni a programban rejlő lehetőségeket, másrészt ügyelni a szöveg nem vizuális, hanem szerkezeti szempontú megközelítésére. A nyomtatott anyagok számítógépes tördelését nem elszigetelten kívánjuk bemutatni, hanem információtörténeti összefüggésben kezeljük mint olyan jelenséget, amely átmenetet képez a régibb kultúrák írásbelisége és az újabb, már nem föltétlenül nyomtatott alakban megjelenő írásbeliség között.

A tantárgy jellege:
Az előadás látogatásköteles. A hallgatónak a számítógép üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen ismeretekkel tisztában kell lennie. Jelentős és igazolható tördelői gyakorlat esetén a tanár – mestermunka beadása mellett – felmentést adhat.
A számonkérés folyamatos számonkérés (vagyis „C” típusú vizsga), amely a félév folyamán 3 házi dolgozatból (az oktató által megadott szempontok szerinti, határidőkre elkészített írásbeli munkából) és a félév utolsó hetében egy zárthelyi dolgozatból áll.

Az előadások várható tematikája:
A tantárgy célja és a követelmények ismertetése; a könyv, a folyóirat, a dolgozat
Dolgozatbeadás (1): 3–5 oldalas szintfelmérő szöveg; a főszöveg esztétikája, a helyes oldalkép és létrehozásának eszközei
Címsorok, betoldások és függelékes részek; karakter, bekezdés, stílus, sablon
Fejléc és lábléc, jegyzetek; könyvek és folyóiratok fölépítése
Járulékos részek: elő- és hátlapok, bibliográfia, tartalomjegyzék
Táblázatok, ábrák, képek beiktatása és kezelése; az ideális felhasználói felület
Dolgozatbeadás (2): 3–5 oldalas folyamatos szöveg szerkesztése
A dolgozatokban fölmerült vagy a hallgatók által fölvetett technikai problémák megbeszélése
Történeti áttekintés: a tipográfia öröksége és kihívásai, a kulturális emlékezet
Központozás, helyesírás, átírások
Dolgozatbeadás (3): nyers szöveg tördelése könyvvé; hivatkozási rendszerek, bibliográfiák
Szabványok, kézirat leadása, korrektori munkák. Zárthelyi dolgozat

Ajánlott olvasmányok jegyzéke:
Gyurgyák János: Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Osiris, 1996.
Bastien, Alfred (szerk.): Encyclopaedia Typographica 1–2. West Drayton 1953–1961.
Virágvölgyi Péter: A tipográfia mestersége – számítógéppel. Tölgyfa, 1996, Osiris, 1998.


Készítette: Webkincstár